"Nehéz idők várnak a hallgatókra"
2010. november 07. vasárnap 18:59

Az új felsőoktatási törvény átfogó változásokat eredményezne, többek közt megváltozna az egyetemmé nyilvánítás szabálya is - a hallgatók többségét ez a passzus hidegen hagyja. A kedélyeket leginkább a tervezet azon része borzolja, amely szerint a jövőben az eddigi kilenc helyett csak négyszer lehet ugyanabból a tárgyból vizsgázni.
A Pécsi Tudományegyetemen főleg a jogi, orvosi, mérnöki és közgazdaságtudományi karokon jutnak el a hallgatók az ún. 3/3-as szintre, amely az utolsó esélyt jelenti a vizsga sikeres teljesítésére (egy tárgyat háromszor lehet felvenni és minden félévben három lehetőség van a sikeres vizsgára, utána a hallgatót kirúgják).
- A tervezett módosítások jelentős részét a PTE EHÖK nem tudja támogatni. Mi a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontjával értünk egyet - mondta Bálint Dávid, a PTE EHÖK sajtóreferense.
A HÖOK kiadványa szerint, a törvénytervezet tartalma sok esetben eltér attól, melyet a törvény előkészítésére létrehozott bizottság javasolt. Az egyetemistákat képviselő szervezet a vizsgázási lehetőségek csökkentésével nem ért egyet, mondván „a sebtében összeállított bolognai képzési struktúra egyik negatív hozadéka, hogy a hallgató sokszor választásra kényszerül: időben végez, vagy jó eredménnyel végez".
A HÖOK azt is nehezményezi, hogy a mostani 25-33 százalék helyett csak a tagok egytizedét delegálhatnák a diákok, az eddigi vétójog helyett pedig csak véleményezési jogot kapnának a tanulmányi- és vizsgaszabályzat, illetve a térítési és juttatási szabályzat kérdésében.
A diákok a tervezet napvilágra kerülése után azonnal szervezkedni kezdtek, már egy a 2007-es tandíjellenes tüntetéshez hasonló országos megmozdulást is kilátásba helyeztek.
Palotás Péter - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Még csaknem két hétig...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- A Fidesz nem támogatja a baloldali...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...