Miniszteri díjat nyert a PTE
2011. március 22. kedd 08:33
A programban részt vevő 16 tagország szakértői-nek és minisztereinek közös döntése alapján idén a díjat a Pécsi Tudományegyetem Analiti-kai Kémiai Tanszéke által koordinált,10 európai országból 18 tagot magában foglaló hálózat kapta.
A nyertes együttműködést a 17. CEEPUS Miniszteri Konferencián hirdették ki pénteken este Varsóban.
Kilár Ferenc professzor, a hálózat koordinátora a díj kapcsán elmondta: „Külön örülünk, hogy a bioanalitikában végezhettük a főleg nyári egyetemeken zajló közös munkát, mert ez egy igazán izgalmas, és modern területe ma a tudománynak".
A díjat már hatodik alkalommal viszi haza magyar koordinációjú hálózat, és nem csekély ér-deme a magyar felsőoktatásnak, hogy a Miniszteri Díjat jelképező üvegszobor hivatalos oda-ítélése óta minden nyertes hálózat munkáját gazdagítja egy vagy több magyar partnerintéz-mény. Az idei díj különlegessége, hogy a pécsiek másodjára részesültek az elismerésben: már 2003-ban is a Kilár Ferenc professzor által koordinált hálózat vihette haza a díjat.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Eddig még soha át nem élt forróság...

