Migrációs mesterképzés indul a PTE-n
2011. február 05. szombat 20:12
A hat európai felsőoktatási intézmény részvételével induló program elnyerte az Európai Unió Erasmus bizottságának támogatását, ennek köszönhetően európai uniós szintű mesterképzés kezdődhet az unió jövője szempontjából létfontosságú területet, a migrációs egészségügyet érintően - tájékoztatta a PTE pénteken közleményben az MTI-t. Hozzátették: a projekt nyitókonferenciáját hétfőn tartják.
A PTE utalt rá, az Európai Unióban egyre több a bevándorló, a becslések szerint már több mint 50 millióan vannak. A migráció egészségügyi, közegészségügyi, gazdasági és emberi jogi vonatkozásával azonban az egyetem szerint eddig sem tudományos, sem oktatási szempontból nem foglalkoztak kellőképpen.
A tantervfejlesztés hat részből áll, ezeket a részt vevő intézmények egymással együttműködve készítenek el. Kidolgozzák a tantervet, elkészítik a képzés kézikönyveit, oktatási háttéranyagait és többnyelvű weboldalt szerkesztenek.
A program eredményeként minden konzorciumi tag akkreditációt kap a migráció-egészségügyi mesterképzés beindítására, a hallgatók számára pedig lehetővé válik, hogy az egyes tárgyakat más-más ország akkreditált intézményében vegyék fel - írták.
Szilárd István professzor, a projekt felelőse az MTI-nek elmondta: a mesterképzésen diplomázó szakemberek egészségügyi intézményekben segíthetik a különböző kultúrkörökből érkező migránsok ellátását, valamint kormányzati és önkormányzati szinten közreműködhetnek az ellátás megszervezésében.
Az Európai Unióban jelenleg nincsenek olyan képzett szakemberek, akik egészségügyi szempontból segíteni tudnák a migránsok, külföldi munkavállalók integrációját - tette hozzá.
A PTE közleményében kitért rá, hogy tudomásuk szerint magyar egyetem uniós felsőoktatási intézményekből álló önálló konzorcium vezetőjeként először pályázott sikeresen uniós szintű mesterképzési program kialakítására az Európai Bizottságnál. A konzorciumban a PTE mellett szlovák, német, brit és osztrák felsőoktatási intézmények vesznek részt.
A bíráló bizottság az egyetem által benyújtott képzési tervet maximális ponttal nyilvánította támogatásra érdemesnek - jegyezték meg közleményükben.
Forrás: PTE/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...

