Már ez is világszenzáció, de még nagyobb és jobb terepasztal készül a PTE Földrajzi Intézetében
2014. május 02. péntek 22:14

Nemzetközi szinten is jelentős fejlesztésbe kezdett a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete. Olyan, a maga nemében egyedi, számítógép által vezérelt terepasztalt készített Pirkhoffer Ervin egyetemi docens és csapata, amelyhez fogható jelenleg nem található más szakemberek kezében. A mintegy tízmillió forintos értéket képviselő terepasztal révén könnyen modellezhetők villámárvizek vagy hegységképződések is.
Az év elején készült el a Földrajzi Intézet Talajtani és Klimatológiai Tanszékén az a terepasztal, amelynek prototípusa egyedülállónak mondható a nemzetközi tudományos színtéren is. Pirkhoffer Ervin docenst, a közel tízmillió forintot érő szerkezetet kitaláló kutatócsoport vezetőjét kérdeztük, hogy milyen célt szolgál és mire alkalmas egy ilyen terepasztal.
- Nagyon nehéz modellezni a véletlenszerűséget, s mivel a tanszékünk különböző természeti folyamatokkal, például az árvízveszéllyel kapcsolatos kutatásokat végez, úgy döntöttünk, hogy elkészítünk egy olyan szerkezetet, amellyel könnyen modellezhetők az ilyen felszínformáló események - mondta a szakember.
A világon található, ilyen típusú terepasztalok közül paramétereivel (négy és fél szer három méteres), valamint a számítógép által vezérelt modellezésnek köszönhetően emelkedik ki, de abban is különleges, hogy minden tengelye mozgatható. Így könnyen lehet modellezni olyan természeti folyamatokat, mint a hegységképződés vagy a villámárvíz, de más lényeges adatokat és információkat is szerezhetnek a kísérletek során.
Az asztalon nyolc digitális kamera veszi fel a számítógép által generált mozgásokat, amelyeket 3D-s modellek révén dolgoznak fel. Ehhez hasonló szerkezet csak az USA-ban található, de az kisebb és számítógépes vezérlés nélkül működik.
A kutató elmondása szerint rendkívül népszerűek az iskolások körében tartott bemutatóik, amelyekkel például a folyók szállító és romboló munkájáról is behatóbb képet alkothatnak a nebulók, mintha könyvekből tanulnának róla.
Pirkhoffer Ervin elmondta, szeretnének egy még nagyobb, összetettebb szerkezetet alkotni, így a közeljövőben neki is állnak egy új terepasztal összeállításának.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...