Magyar Földtudományi Szakemberek 13. Világtalálkozóját tartják meg Pécsett

2017. augusztus 17. csütörtök 10:00

Magyar Földtudományi Szakemberek 13. Világtalálkozóját tartják meg Pécsett

A Magyarhoni Földtani Társulat 1996 óta szervezi meg a magyar földtudományi szakemberek világtalálkozóját, a HUNGEO-t. Ez alkalommal az alapításának 650. évfordulóját idén ünneplő Pécsi Tudományegyetem látja vendégül a világ minden részéből hazalátogató és a honi kutatókat.  

 

Lehetőséget biztosítani arra, hogy a Magyarországon, a szomszédos államokban és a nagyvilágban szétszórtan élő magyar földtudományi szakemberek egymás munkáját megismerhessék és támogathassák. Előmozdítani az egyes földtudományi szakterületek és régiók közötti együttműködést. Közreműködni az egységes magyar földtudományi terminológia és korszerű oktatási anyagok kidolgozásában. Támogatni szakmai ifjúsági programok szervezését, valamint azokhoz kapcsolódó kiadványok megjelentetését.

A 2017. évi HUNGEO célja

Cél, bemutatni a földtudományok magyar kutatóinak egykori és mai eredményeit. Az aktuális találkozó az ásványi nyersanyagok kutatásának, kitermelésének és a környezet megóvásának, rekultivációjának megkerülhetetlen harmóniájára kívánja felhívni a figyelmet. Ezek az ismeretek biztosítják a természeti erőforrások jelenlegi hasznosítását és a jövőbeli lehetőségek előrejelzését, a hosszú távú, fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében. E közös célokat az egyes szekciók sajátos témakörei tovább gazdagítják és konkretizálják.

A 2017. évi HUNGEO programja

A rendezvény programja a HUNGEO hagyományaihoz híven augusztus 16-án egynapos előkirándulással kezdődik, majd 17-én plenáris ülés, 18-án szekció ülések lesznek a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának „A és E" épületében (Pécs, Ifjúság útja 6.). Augusztus 19-20.-án kétnapos kirándulást teszünk a Mecsek és a Villányi-hegység tágabb környezetében.

A rendezvényre öt országból (Ausztrália, Magyarország, Nagy Britannia, Románia, USA) csaknem száz regisztrált szakember és több mint egy tucat vendég hivatalos. A félszáz szakmai előadást két napon keresztül három szekcióban és egy plenáris ülésen hallgatják és vitatják meg az érdeklődők. Az előadások a földtudományi szakterületek csaknem teljes spektrumát felölelik. Különösen nagy hangsúlyt fektettünk a bányászat és környezetvédelem, a nemzetgazdasági fenntartható fejlesztés nyersanyag kutatási és felhasználási összefüggéseinek és a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseknek tudományos igényű bemutatására.

A rendezvény fővédnöke Áder János Magyarország államelnöke, védnökei: dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Prof. Dr. Bódis József egyetemi tanár, rektor Pécsi Tudományegyetem, Prof. Dr. Gábriel Róbert egyetemi tanár, dékán Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar.

Forrás: PTE