Konferencia a magyar zenetanárképzésről
2010. október 16. szombat 16:55
A konferencián részt vesz többek között: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nevében: Batta András rektor, Vígh Andrea rektorhelyettes; a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar nevében: Kerek Ferenc dékán; a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar nevében: Duffek Mihály dékán, Király Márta dékánhelyettes; a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet nevében: Sándor Zoltán intézetigazgató; a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet nevében Ruppert István intézetigazgató.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar nevében házigazdaként: Colin Foster dékán, Neumayer Károly intézetigazgató.
A konferencia célja, hogy áttekintse a magyar zenetanárképzés jelenét, közös álláspontot alakítson ki több kérdésben, és felkészüljön a képzést érintő várható változásokra.
Számos területen az előkészítő munkálatok eredménnyel zárultak, és nagy valószínűséggel 2010. október 19-én a PAB székházában a felek aláírják azt az állásfoglalást, amelyet a fentartó állam döntéshozó szerveinek, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának továbbítanak. Ebben az állásfoglalásban kerül remélhetőleg aláírásra a szakma egyik legfontosabb kérése és törekvése, hogy a művészeti tanárképzés leválva a közismereti tanárképzésről önálló szakká váljon.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Több, mint portás: Balázs Gábor...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Négy városból is riasztották a...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...

