Janus Egyetemi Színház: új hely, új generáció
2011. szeptember 06. kedd 21:32

Megkezdte munkáját a Zsolnay Negyedben a Janus Egyetemi Színház, amely a 2011-12-es évadot már az új játszóhelyén, professzionális körülmények között tudja megvalósítani a Zsolnay Negyedben. Az újonnan felépített stúdiószínház nagy előrelépés, hatalmas lehetőség a diákszínház számára.
Augusztus közepén indult meg a költözés, és a beszerzések még folyamatban vannak. Sok mindent kell még beépíteni, fölszerelni, de a tartalmi munka is megindult a hónap végén. A JESZ szokásos évadelőkészítő táborát, színészképzését és tréningjét már az új színházterem falai között tartotta.
Augusztus 29. és szeptember 4. között 30-40 egyetemista, a PTE szinte valamennyi karáról, régi JESZ-esek és újak egy héten át napi 7-8 órában dolgoztak együtt Rozs Tamás és Hágen Zsuzsa vezetésével. A ritmus és a mozgás volt a munka középpontjában, de gyakran elhangzott egy-egy vers is. Tóth András Ernő rendezői irányítása mellett a felgyűlt tapasztalatokat a következő hónapban előadássá gyúrják és megmutatják majd a közönségnek is. A tavalyi sikeres előadásokat is hamarosan felújítja és továbbra is műsoron tartja a JESZ (A fösvény, Egy fő az egy fő).
Az új épületben, amikor miden a helyére kerül, amikor már minden működik és bejáratódik, akkor szeretné a társulat egy új bemutatóval megünnepelni a Janus Egyetemi Színház 15 éves fennállását.
A próbaüzem megkezdődött, hamarosan a nézők előtt is kitárja kapuit a megújult JESZ.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendkívüli bejelentés: több mint...
- Vége a pótlóbuszozásnak, befejeződőtt...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hurrá, hurka!