Innovációs Nap a PTE-n
2011. május 06. péntek 12:15
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Pályázati és Innovációs Igazgatósága Innovációs Napot szervez, 2011. május 10-én 10 órától a Tudásközpontban. Az eseményen számos magyar találmányt mutatnak be, és a PTE innovatív kutatási eredményei közül is megismerkedhetnek néhány kiemelkedő szellemi alkotással az érdeklődők.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Pályázati és Innovációs Igazgatósága Innovációs Napot szervez, melyen számos magyar találmányt mutatnak be, és a PTE innovatív kutatási eredményei közül is megismerkedhetnek néhány kiemelkedő szellemi alkotással az érdeklődők. Többek között a „Felderítő robottal" és az etanolos belső égésű motorral hajtott járművel, valamint hallhatnak olyan különféle, nagyszerű találmányokról, mint a térbeli logikai játék, egy új számítógépes nyelvészeti eljárás vagy a variálható méretű szörfdeszka.
Az Innovációs Nap 2011. május 10-én 10 órától lesz a Tudásközpontban. A konferencián kerül sor továbbá a tavasszal meghirdetett „Feltaláló születik!" elnevezésű innovatív ötletpályázat eredményhirdetésére és díjátadójára, valamint a legötletesebb pályázati munkák kiállítására is.
A hagyományteremtő rendezvény a Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központ és a Science, Please! Projektiroda közös szervezésében valósul meg. Az egyaránt uniós projektekből (TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0004 és TÁMOP-4.2.2-08/1-2008-0011) finanszírozott szervezeti egységek kiemelt figyelmet fordítanak az egyetemen folyó innovációs tevékenységekre, s azok megvalósításában, az eredmények hasznosításában jelentős szerepet vállalnak.
A rendezvényen olyan előadások hangzanak majd el, mint Prof. Dr. Kovács L. Gábor tudományos és innovációs rektorhelyettes beszámolója a PTE kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájáról vagy az újonnan felálló Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettesének, Dr. Vadász Istvánnak a prezentációja, amelyben az új szervezet célkitűzéseiről, valamint az innovációs támogatási rendszerek jövőjéről nyújt tájékoztatást.
Az Innovációs Nap keretében több sikeres magyar találmányt mutatnak be és a PTE innovatív kutatási eredményei közül is megismerkedhetnek néhány kiemelkedő szellemi alkotással az innováció iránt érdeklődők, részben az Innovatív Kutatói Teamek előadásai, illetve plakátkiállítás révén.
PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...