Indul az órafelvétel az egyetemen, húszezer hallgató rohamát kellene kibírnia a Neptunnak

2018. január 28. vasárnap 10:43

Indul az órafelvétel az egyetemen, húszezer hallgató rohamát kellene kibírnia a Neptunnak

A februári félévkezdés kirívóan nagy terhelést jelent a Egyetem elektronikus nyilvántartási rendszere, a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszer számára. Húszezer hallgatót és 2000 oktatói és adminisztrátori kört érintő feladatot kell menedzselni kevesebb mint három hét alatt. Az elmúlt években nem is ment minden zökkenőmentesen, de folyamatosan dolgoznak a hibák kijavításán, hogy a hamarosan kezdődő tárgyfelvételi időszak mindenki számára sikeres legyen.

Minden évben vannak olyan időszakok, amikor több ezer egyetemista egyszerre rohamozza meg a Neptunt, és próbálja felvenni a tárgyait vagy jelentkezne vizsgára. A szerencsésebbek talán csak hallottak erről, de számos hallgató találkozott is azzal a kellemetlenséggel, hogy nem tud belépni a rendszerbe, mert az leállt egy időre.

Az egyik ilyen eset pont egy éve történt, amikor tárgyjelentkezés közben többeknek meghiúsult a kapcsolatfelvétel a Neptunnal. Ekkor arról számoltak be az érintettek, hogy vagy egyáltalán nem is tudtak belépni, vagy miközben már vették volna fel az óráikat a rendszer egyszer csak nem reagált, vagy túl lassú volt.

Ilyenkor a legtöbb diák kétségbeesetten próbál segítséget kérni társaitól vagy a tanulmányi osztályoktól de nem nagyon van mit tenni, meg kell várni amíg kijavítják a hibát.

Érdeklődésünkre az egyetem szakemberei elmondták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a belépett hallgatók, függetlenül attól, hogy vizsgára szeretnének-e jelentkezni vagy a következő félév tárgyait szeretnék-e már felvenni, az ügyeiket gyorsan és hatékonyan tudják intézni a Tanulmányi Rendszerben.

Ennek a munkának egy meghatározó előkészületi része, hogy az előző időszakban sikeresen felvett 166.654 tárgy- és kurzusfelvétel kapcsán született felhasználói bejelentéseket feldolgozzák, és ezeket a tapasztalatokat mára már beépítették a folyamataikba, ezzel is növelve a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettséget.

Az egyetem valamennyi szervezeti egysége felkészült a második félévre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy ekkora terhelést jelentő időszakban ne találhatnák szembe magukat a hallgatók valamilyen váratlan eseménnyel. Ugyanakkor az egyetem és a Tanulmányi Rendszert fejlesztő cég szakemberei felkészültek egy esetlegesen szükséges hatékony és gyors beavatkozás végrehajtására.

Valamennyi karon néhány napon belül elindul a tanév tavaszi félévére a bejelentkezés, ami 10 kar esetében ez alkalommal is - várhatóan - csaknem 150.000-160.000 kurzusfelvételt jelent majd. Az előkészületek eredményességét jól szemlélteti az a tény, hogy az Általános Orvostudományi Karon sikeresen lezajlott már a tárgyfelvétel.

Képünk illusztráció.

Ózdi Sára - Fotó: Kálmándy Ferenc (archív)