Gyurcsány-párt: pártszempontok a rektorok kinevezésénél
2013. július 14. vasárnap 18:27
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány három évvel a hatalomra kerülése után sem képes működő, tervezhető, európai mintákat követő felsőoktatási koncepció kialakítására.
Niedermüller Péter, a Gyurcsány Ferenc-vezette párt alelnöke vasárnapi közleményében azt írta, "felsőoktatási mutyi" van. Szerinte ma az egyetemeknek és főiskoláknak állandóan változó, kiszámíthatatlan, bizonytalan környezetben kell lavírozniuk. Hozzátette: a kormány több tízmilliárd forintot vont ki eddig a felsőoktatásból, ami elbocsátásokhoz, az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezetett.
A DK alelnöke szerint a kormány a felsőoktatási intézmények állami támogatását is az egyetemi vezetés kormánypárthoz való viszonyától teszi függővé; a rektorokat pártszempontok alapján nevezik ki, állami támogatáshoz is elsősorban azok az intézmények jutnak, amelyeknek kormánypárthoz közeli vezetői vannak.
Niedermüller Péter közölte: a DK felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel az asztal alatti pénzosztogatással, tartsa tiszteletben az egyetemek autonómiáját, dolgozzon ki egységes és hatékony szempontrendszert, hagyja érvényesülni az egyetemek közötti versenyt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden