Csütörtökön adják át az új fogászati rendelőt
2014. január 22. szerda 09:02
Új fogászati kezelővel gazdagodik a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika, amelynek átadására január 23-án csütörtökön kerül sor.
A 30 négyzetméter méretű kiemelt felszereltségű rendelő a fiatal kor miatt nehezen kezelhető, 2-3 éves korú, valamint a mentálisan sérült gyermekek és felnőtt páciensek fogászati ellátásához biztosít megfelelő körülményeket. Az esélyegyenlőség biztosítása napjainkban már nem pusztán altruista magatartás, hanem elvárható cselekedet, ezért is bír kiemelt jelentőséggel a klinikai fejlesztés.
A PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikán 2005 óta, évente mintegy 50-60 megváltozott ellátási igényű páciens részesül fogászati ellátásban, noha ennél jóval többre volna igény, azonban a nem megfelelő fizikai körülmények nem tették lehetővé nagyobb számú beteg ellátását.
Az új rendelő kiépítése 40 millió forintos állami támogatásból valósult meg, amely összeg fedezte a térkialakítást, 2 darab fogászati egységkészülék telepítését, a gépek installációját valamint altatógép és egyéb kézi műszerek vásárlását.
Az első beavatkozásokat februárban kezdik a Fogászati és Szájsebészeti Klinika szakemberei. A pécsi központ, várhatóan évi 40 millió forint OEP által biztosított támogatást kap az ellátott páciensek terápiás költségeire, így remélhetőleg a jövőben is minden körülmény adott lesz, hogy a megváltozott ellátási igényű gyermekek és felnőttek fogászati ellátását megfelelő körülmények között biztosítsa a PTE klinikája.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

