Csúcstechnológiás sugárterápiás berendezést adták át a PTE-n
2011. május 30. hétfő 15:27

A több mint egymilliárd forint értékű sugárterápiás berendezés, amelyet hétfőn adtak át a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetében.
Mangel László, az évente 10 ezer beteget ellátó intézet vezetője az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a készülék legnagyobb előnye, hogy az - az azzal egybeépített computer tomográffal, képalkotó rendszerrel és az úgynevezett robotikus pozicionáló eszközzel - a gammakéssel egyenértékű beavatkozásokra képes.
Használatával a kezelések előtt és közben is meghatározható a daganat elhelyezkedése, amelyet a készülék úgy kezel maximális dózissal, hogy közben védi a környező szöveteket. Újdonságainak köszönhetően a kezelési idő hetekről akár néhány napra csökkenhet. Mivel a berendezés a mellékhatások minimalizálása mellett gyors terápiát tesz lehetővé, kifejezetten előnyösnek ígérkezik a daganatos gyermekek kezelésénél.
A készülék megvásárlására azért volt szükség, mert a régebbi eszközök a szinte állandó használat miatt gyakran meghibásodtak. Az új gépet júniusban helyezik üzembe, sugárterápiás eljárásait fokozatosan, egy év alatt vezetik be. A készüléket az egyetem tíz év alatt fizeti ki.
Bódis József, az egyetem rektora az átadási ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a rosszindulatú daganatos betegek fele meggyógyul. Ahhoz, hogy egyre többen győzzék le e halálos kórt, elengedhetetlen az onkológia lehetőségeit növelő modern berendezések beszerzése.
Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Központ főigazgatója azt emelte ki, hogy a szakemberek egyre többet tudnak meg a rákról, s az elmúlt években hihetetlen fejlődésen ment keresztül a sugár- és a kemoterápia. A modern eljárások mellett azonban az e területen dolgozók áldozatos munkájának is köszönhető például az, hogy a mellrákban szenvedők gyógyulási rátája öt évvel ezelőtti 45-50 százalékról mára 71 százalékra nőtt Magyarországon.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt hangoztatta: Pécs a Dél-Dunántúl egészségügyi központja, ezért a jövőben is mindent meg kell tenni az itt élő betegek magas színvonalú gyógyításáért.
Képünkön: Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója áll a Novalis Tx készülék átadásán, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Onkoterápiás Intézetében.
MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

