Bódis József: a rektori konferencia szerint át kell dolgozni
2011. október 25. kedd 08:37

A Magyar Rektori Konferencia szerint jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét, az jelenlegi állapotában nem kínál megoldást a felsőoktatás valódi problémáira. A testület véleményéről Bódis József (képünkön), a konferencia elnöke, a Pécsi Tudományegyetem rektora is beszélt kedden reggel a közszolgálati rádió hírműsorában.
A rektorok tanácsa közleményt is kiadott. E szerint a javaslatban meghatározott célok között ugyan a kormánnyal közösen meghatározott célkitűzések szerepelnek, ám az azokra adott válaszok egy része éppen a kívánttal ellentétes hatást váltana ki.
Úgy vélik, a tervezet sem a tudományegyetemeknek, sem a főiskoláknak nem biztosítja a fejlődés lehetőségét: előbbiek számára nem garantálja a kiemelkedő teljesítmény támogatását, utóbbiakat pedig egyenesen elzárja a fejlődés lehetőségétől azzal, hogy a mesterképzésből kizárja őket.
A közleményben kiemelik azt is, hogy noha a törvénytervezet bevezetője hivatkozik az európai egyetemek Magna Chartájára - mely deklarálja, hogy a felsőoktatás csak akkor tudja teljesíteni küldetését, ha az intézmények számára garantált a teljes körű autonómia -, a szöveg részletes elemzése nyilvánvalóvá teszi, hogy az intézmények mozgástere rendkívül korlátozott lenne, meghatározó kérdésekben valódi döntési kompetenciájuk megszűnne. "Megállapítható, hogy a tervezet eredménye egy központilag közvetlenül irányított, a felsőoktatás tartalmi kereteit és mindennapi működését rendeleti úton szabályozó rendszer létrehozása lenne" - áll a Magyar Rektori Konferencia közleményében.
Sérelmezik az intézményvezetők azt is, hogy a felsőoktatás működési kereteit valójában nem a törvény, hanem rendeletek határoznák meg, amelyek tartalma egyelőre nem ismert. "A rendeletek jó részének a törvényben lenne a helye. Összességében megállapítható, hogy a rendeletek részleteinek ismerete nélkül lényegi kérdésekről nem lehet társadalmi vitát folytatni. Úgy tűnik, hogy lényegében minden olyan kérdéskör ide került, amelyik a korábbi verziókban kritika vagy ellenvélemény tárgya volt" - szögezik le a közleményben.
EQM - MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

