A volt megyei elnök lehet a PTE költségvetési főfelügyelője
2011. április 13. szerda 15:48

A kormány, mint már megírtuk, az államháztartásról szóló törvény lehetőségeit kihasználva költségvetési főfelügyelőt nevez ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásának ellenőrzésére. Gazdasági körökből származó információink szerint a funkciót dr. Szűcs József, a megyei önkormányzat egykori elnöke látja majd el. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még tavaly megalkotott gazdaságpolitikai csomagja szerint a jelentős központi forrásokból gazdálkodó intézmények működését külön felügyelő láthatja el.
Krutki Józsefné dr., a PTE gazdasági főigazgatója megkeresésünkre azt mondta, hogy mivel most alakult át a kincstár működési struktúrája, a kormány ennek jegyében hozta létre az új pozíciót. Úgy tudja, hogy a változás az egyetem kötelezettség-vállalási folyamatainak felügyeletének, kontrolljának erősítését jelenti:
- Számunkra potenciálisan előnyös megoldás, hogy ismereteink szerint egy szakavatott pécsi felügyelőt kapunk, igaz, a nevét még nem tudjuk. A magam részéről pozitívnak tartom, hogy pécsi szakemberről van szó, mert folyamatos, napi szintű konzultációs lehetőséget kínál - fogalmazott a szakember.
A Pécsi Újság.hu információi szerint az egyetemre kijelölt főfelügyelő dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Önkormányzat volt elnöke lesz, ő azonban még nem kapta meg a hivatalos értesítést erről. Lehet, ezzel függ össze az is, hogy bár el tudtuk érni telefonon, de azt mondta munkatársunknak, egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.

H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...