A PTE szekszárdi karán újabb szakok indulnak
2011. június 23. csütörtök 18:02
Újabb két egyetemi szak indul a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szekszárdi karán, amelynek névváltozásáról és fejlesztési tervéről csütörtökön döntött az egyetem szenátusa.
A szenátus elfogadta, hogy az eddigi főiskolai kar neve a jövőben a PTE Illyés Gyula Kara lesz - közölte az MTI-vel Kottász Gergely, az egyetem sajtóreferense.
A fejlesztési tervről N. Horváth Béla, a kar főigazgatója elmondta: 2011. szeptembertől társadalomtudományi szakkollégiumot, 2013-ban és 2014-ben egy-egy új mesterszakot indítanak a kultúratudomány és a szociálpolitika területén, 2014-ben pedig más karokkal együttműködve doktori iskola is indul Szekszárdon. Emellett a jelenlegi 53 százalékról 66 százalékra növelik a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát. A fejlesztési terv célja, hogy a szekszárdi kar egyetemi karrá váljon - mondta a főigazgató.
Az 1460 hallgatót oktató Illyés Gyula kar, amely szeptembertől két mesterképzési, kilenc alapképzési és nyolc felsőfokú szakképzési szakot kínál, jelenleg a turizmus-menedzsment és a kora gyermekkor pedagógiája szakon nyújt egyetemi képzést.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Várhatóan nem emelkedik a...

