A PTE is kiaknázza a szellemi termékek jövőformáló erejét
2013. október 31. csütörtök 11:55
Az Európai Unió támogatásával, a Délkelet-európai transznacionális együttműködési program keretében valósul meg az a projekt, amelyben a Pécsi Tudományegyetem konzorciumi partnerként vesz részt, és amely megvalósítása során a félévente aktuális projektirányítási ülésnek novemberben Pécs ad otthont.
A projekt azt tűzte ki céljául, hogy egy olyan eszközt ad a fiatal, üzleti múlttal nem rendelkező kis- és középvállalkozások kezébe, amellyel piaci pozíciójuk és versenyképességük megerősítéséért tett lépéseik során hatékony segítséget kaphatnak.
Jelen projekt megvalósításával abban szeretnénk támogatni ezt a célcsoportot, hogy az általuk birtokolt szellemi javak értékelésén és felmérésén keresztül tevékenységük megerősítéséhez anyagi támogatást szerezhessenek, ezáltal javíthassák versenyképességüket.
A Pécsi Tudományegyetem számára kiemelten fontos az innováció, az Egyetemen belül a Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központ (KTTK) foglalkozik az egyetemi kutatási eredmények feltárásával, a szellemi termékek azonosításával, értékelésével, védelmével és piaci hasznosításával. Nem véletlen tehát, hogy a KTTK munkatársai kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a projektnek.
A projekt kiemelt célja, hogy a szellemi termékek értékelésének terén javaslatot tegyen egy európai standard rendszer kialakításához, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szellemi termékek számára Európában egy egyedülálló piac jöhessen létre. A PTE maga is jelentős számú szellemi termékkel rendelkezik, szabadalmi bejelentéseinek száma ma már meghaladja a hetvenet és a Központ elszánt abban, hogy a régió innovációs centrumaként jelentős profitot tud generálni a tudáshasznosítás által.
Jelen projekt 10 ország összefogásával valósul meg, 31 partner bevonása mellett. A projekt megvalósítása az olaszországi Velencei Kereskedelmi és Iparkamara vezetésével zajlik, tavaly ősszel indult és 2014. október 31-ig tart.
A partnerek folyamatos együttműködését és a projekt megvalósítás hatékonyságát szolgálja a félévente megrendezésre kerülő projektirányítási értekezlet, amely 2013. November 7-8-án a pécsi Tudásközpontban kerül megrendezésre.
Az értekezlet azon túl, hogy beszámolási kötelezettséget ró az egyes projekt partnerekre, amelynek keretében a projekt elmúlt fél évének tevékenységeit vitatják meg, remek lehetőséget biztosít arra, hogy a partnerek további együttműködéseket és partnerségi lehetőségeket térképezzenek fel.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...