A PTE is képviselteti magát az ökumenikus szabadegyetemen
2014. július 20. vasárnap 16:29
Hétfőn kezdődik és egy hétig tart a 25. Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem Nyíregyházán. Az érdeklődők a megosztás témája köré épülő pszichológiai, politológiai és teológiai előadásokon, szemináriumokon, fórumokon vehetnek részt.
A szervezők tájékoztatása szerint az egyhetes rendezvény célja, hogy a magyar fiatalok - határon belüliek és határon túliak -, felekezeti hovatartozástól függetlenül, bibliai alapon beszélgessenek, vitatkozzanak az élet fontos kérdéseiről. A rendszerváltás idején a tiszadobi gyermekváros környezete adta a helyszínt, később a Nyíregyháza belvárosában lévő Luther Márton Kollégiumba került át a programsorozat. A szabadegyetemi kereteknek megfelelően a rendezvények nyilvánosak.
A programok közül kiemelkedik Fábri Györgynek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettesének, médiaszakértőnek és a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete felügyelőjének Osztod? Követed? című keddi előadása.
Szerdán mások mellett Sarkadi-Nagy Szilvia pszichológus Megosztó személyiségek, csütörtökön György Péter médiakutató-esztéta Oszd meg és uralkodj, pénteken Kuti Klára, a pécsi tudományegyetem kultúrantropológusa A javak újraelosztásáról című előadását hallgathatják meg a résztvevők, szombaton pedig Bodó Sára református teológus tart előadást Megosztott szeretet címmel.
A szabadegyetemre érkeznek résztvevők Nagyváradról, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...