Napsütéses, enyhe időre számíthatunk kedden

Napsütéses, enyhe időre számíthatunk kedden Kedden keleten is csökken a felhőzet, mögötte több órára kisüt a nap, de az Északi-középhegység térségében tartósan borult maradhat az idő.      Délután nyugat felől frontális felhőzet érkezik, amelyből a Dunántúlon már többfelé várható eső, zápor. A déli szelet ma többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik, estére veszít erejéből a légmozgás. Holnap főleg a délkeleti megyékben élénkülhet meg a délies szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 10 és 15 fok...

A roma önkormányzatnak nem lesz nemzetiségi listája

A roma önkormányzatnak nem lesz nemzetiségi listája A nemzetiségek többségének tíznél kevesebb ajánlást is elég összegyűjtenie ahhoz, hogy szószólója legyen az új összetételű Országgyűlésben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által hétfőn közzétett adatok alapján.     A jogszabály szerint az az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat listát, amelynek közgyűlése január 31-ig döntött a listaállításról, továbbá amely megszerzi a február 12-ei (a választás előtti 50. napig) névjegyzékben szereplő nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok egy százalékának érvényes ajánlását. Az Országos Roma Önkormányzat...

Csaknem hétszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén

Csaknem hétszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén Hatszáznyolcvanöt határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 252, szombaton 227, vasárnap 200 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak hat határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország...

Már csak egy napig lehet...

Kedd éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre a www.felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az...

Viharos szélre, borúra és...

Viharos szélre, borúra és csapadékra is számíthatunk az előttünk álló héten Többször borús, csapadékos idő várható a jövő héten és ismét többfelé lesz erős, akár viharos a szél. Lehűlés nem várható,...

Meghoztuk a hatos lottó...

Meghoztuk a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámait A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Alaposan lemaradt az...

Alaposan lemaradt az ellenzék a Fidesz-KDNP mögött A Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt a...

Újabb három hónapig marad a...

Újabb három hónapig marad a benzinárstop További három hónappal meghosszabbítja a benzinárstopot a kormány - írta vasárnapi közleményében az Innovációs és Technológiai...

Hollik: a választás tétje,...

Hollik: a választás tétje, hogy visszatér-e a kudarcos múlt Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy "megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok:  20 (húsz)42 (negyvenkettő)61 (hatvanegy)63 (hatvanhárom)81 (nyolcvanegy)Joker: 370841

Országos fagy után meglepően szép idő lesz vasárnap

Országos fagy után meglepően szép idő lesz vasárnap Vasárnap a Dunántúlon jobbára derült, napos időre van kilátás.    A Dunától keletre a délutáni óráktól több helyen megnövekszik a felhőzet, de csapadék ott sem várható. A keleti, majd délkeleti, déli szelet főként a Duna-Tisza közén és az Észak-Dunántúlon sokfelé élénk, Sopron környékén időnként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6 és -1 fok között alakul, de a fagyzugokban -10, -7 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 5 és 10 fok között valószínű.

Orbán Viktor: ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni!

Orbán Viktor: ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni! Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartotta 23. évértékelő beszédét.   Orbán Viktor miniszterelnök beszédében megemlítette, hogy a tavalyi évértékelő a koronavírus járvány miatt elmaradt.A kormányfő szerint egy országértékelő beszéd előtt tisztában kell lenni azzal, hogy mit is akarunk. Sokan vagyunk, de az közös, hogy mind magyarok vagyunk.Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének mondatára utalva elmondta, hogy a baloldal szerint gombák vagyunk, a falusiak pedig alkoholisták és tudatlanok. Megtudhattuk a baloldaltól, hogy hány zsidó van a...

A Fidesz jelöltjei...

A Fidesz jelöltjei mind a 106 választókerületben összegyűjtötték az április 3-i országgyűlési választásokon való induláshoz szükséges aláírásokat - jelentette be a nagyobbik kormánypárt...

Alapjogokért Központ: az...

Alapjogokért Központ: az abszolút többség Orbán Viktort támogatja A szombaton évértékelőt tartó Orbán Viktort az aktív magyar szavazók nagy többsége, 58 százaléka szeretné miniszterelnöknek -...

Felkészült a honvédség,...

A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket - jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton a közmédiának, miután hazaérkezett az...

Nem nőtt az influenzaszerű...

Nem nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 31. és február 6. között 16 500-an fordultak influenzaszerű...

Még több polgárőr vállal...

Még több polgárőr vállal szerepet a déli határ védelmében A korábbinál is több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében - jelentette be az országos rendőrfőkapitány pénteken...

Vesztegetés elfogadása...

Vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy orvos ellen Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt - tájékoztatta a...

Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, elindul az ajánlások gyűjtése is

Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, elindul az ajánlások gyűjtése is Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, amelyben a választópolgárok egyéni választókerületi képviselőjelölteket ajánlhatnak a parlamenti választásra. Azok a választópolgárok, akik kiterjesztették nemzetiségi hovatartozásukat az országgyűlési képviselők választására is, szintén ekkortól adhatják le ajánlásukat a nemzetiségi listákra.     Február 12-én, szombaton, a szavazást megelőző 50. napon kezdődik az országgyűlési képviselő-választás és a vele egy napon rendezett országos népszavazás hivatalos kampánya a választási eljárási törvény értelmében. Ekkor...

Kemény éjszakai fagyokkal kacsint vissza hétvégén a tél

Kemény éjszakai fagyokkal kacsint vissza hétvégén a tél Változékony és hűvösebb idő várható a hétvégén: többfelé napközben is mérhetnek 5 Celsius-fok alatti értékeket, vasárnap pedig néhol mínusz 10 fokig is lehűlhet a levegő. Ezzel együtt sok napsütés várható, a hegyekben viszont hózápor is előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.     Péntekre virradóra az éjszaka képződött köd helyenként csak lassan oszlik fel, máshol alapvetően napos idővel indul a nap. Várhatóan késő délelőtt viszont észak, északnyugat felől...

Müller Cecília: továbbra is a harmadik oltáson van a hangsúly

Müller Cecília: továbbra is a harmadik oltáson van a hangsúly Továbbra is a koronavírus elleni harmadik oltás felvételén van a hangsúly, hiszen kimutatható, hogy az alapimmunizálást adó két oltástól számított negyedik hónaptól csökken az emberi szervezet védekezőképessége a vírussal szemben - erről az országos tisztifőorvos beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.     Müller Cecília elmondta, a harmadik oltás felvétele nagy bizonyossággal segít leküzdeni a betegséget, amely enyhébb formában jelentkezik azoknál, akik oltottak. A szakember az omikron vírusvariáns "lopakodónak" nevezett alvariánsáról...