Egyre több orvos csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer, az ügyelethez a háziorvosok és a házi gyermekorvosok ott is egyre nagyobb számban csatlakoznak - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel. Győrfi Pál azt írta, péntek estig már száz orvos jelentkezett ügyeletre a miskolci központban. Hozzátette, hogy a miskolci központban az ügyintézők hétvégén is rendelkezésre állnak annak érdekében, hogy a háziorvosok gördülékenyen bekapcsolódhassanak az ellátásba és minden beteg a számára...
Esős, szeles, az eddigieknél hűvösebb idő lesz szombaton
Estétől fokozatosan mindenhol megnövekszik, és megvastagszik a felhőtakaró, holnap délelőttig nagyrészt borult lesz az ég. Szombat délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére szinte mindenütt kiderül az ég. Éjszaka és holnap többfelé kell esőre, záporra számítani, egy-egy helyen zivatar is kialakulhat. Szombat napközben a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik. Éjszakától kezdve az északnyugati, nyugati szél sokfelé élénk, több helyen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton...
Ismét viharos szélre és porviharokra figyelmeztetnek
A meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán azt írta, ismét nagy területen várható viharos, erősen viharos szél. A csapadék átvonulása után, kiemelten a Dunántúlon, annak is az északi felén kell a legerősebb széllökésekre számítani. Hozzátették: hétfőn a reggeli, délelőtti óráktól kezdve fokozatos szélerősödés várható, és a déli, kora délutáni órákra el is éri maximumát az északnyugati szél. Nagy területen valószínű viharos, 60 kilométer/óránál erősebb szél, de a 70-80 kilométer/órás széllökésre is fel kell készülni még síkvidéken is. Ennél nagyobb...
Szalmonella-gyanús...
Szalmonella esetleges jelenléte miatt hívta vissza a forgalomból a dmBio szezám tahini krémet a dm-drogerie markt Kft. -...
El kell különíteni a...
Szigorúbb szabályozás lépett életbe, a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereken fel kell tüntetni a "Figyelem! Az...
Még egy igazi tavaszi...
Péntek délutánig döntően fátyolfelhős idő lesz, olykor szűrt napsütéssel. Az északi, északkeleti megyékben gomolyfelhők,...
Sarkvidéki hideg érkezik,...
Sarkvidéki eredetű levegő árasztja el a Kárpát-medencét a jövő hét elején, keddtől védeni kell az éjszakai fagyoktól a...
Magyarország továbbra sem...
Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és...
Szűz Mária-szoborral a hóna...
Fából faragott Szűz Mária-szobrot lopott el egy férfi egy VI. kerületi templomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Mégsem tiltják ki a történelmi Magyarországot ábrázoló molinókat
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire. Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója ismerteti, egyértelmű állásfoglalását kért a történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az európai szövetségtől (UEFA) és a diszkriminációellenes csoportjától (FARE). "A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további...
Húsz foknál is melegebb lehet szerdán napközben!
Holnap is közepesen vagy gyengén felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Ma estig az északkeleti, keleti tájakon helyenként futó zápor, egy-egy helyen esetleg zivatar is előfordulhat. Ma estére a záporos gócok lecsengenek, ezt követően nem valószínű csapadék. Hajnalra foltokban köd képződhet. Az északnyugati szél ma estig még többfelé megélénkül, éjszakától már mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 16 és 21 fok között valószínű.
Alapjogokért Központ: visszaerősödött a Fidesz-KDNP
A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független és kutatási módszertanukban is eltérő közvélemény-kutatások - közölte az Alapjogokért Központ kedden az MTI-vel. Az elemzésben azt írták: mind a Nézőpont Intézet, mind "egyfajta kontrakutatásként" a Medián friss számai is azt jelzik, a Fidesz-KDNP pártszövetség lassú támogatásvesztése megállt, a tél végére megfordult, majd a kormánypártok visszaerősödtek a 2022-es választásokon szerzett szavazatarányukra. "Az adatokban a meglepetés ereje az, hogy szemben a politikai tudással, miszerint...
Szijjártó Péter: nem adjuk...
Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni -...A vízivást népszerűsítik az...
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és...
Húsz fokhoz közelít a...
Estétől az ország délkeleti felében is érdemben csökken a felhőzet. Ugyanakkor az éjszaka második felében észak felől...
Hétfőn 22 óra 24 perckor...
Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség -...
Eltehetjük végre a téli...
Napos, tavaszias idő várható a jövő héten: folytatódik a felmelegedés, megszűnnek a hajnali fagyok és pénteken akár 22...
Meghoztuk a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Nézze meg, elkeltek-e a végre a milliárdok a lottón!
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:Nyerőszámok: 27 (huszonhét)50 (ötven)65 (hatvanöt)67 (hatvanhét)83 (nyolcvanhárom)Joker: 978135
Olyan szép, tavaszi nap lesz vasárnap, hogy csak na!
Vasárnap is napos, fátyolfelhős idő várható csapadék nélkül, de vasárnap délutántól időszakosan vastagabb lehet a felhőzet. A délies szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13 és 18 fok között valószínű.
Ha ilyen lisztet vásárolt, fel ne használja!
Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-t. A termékvisszahívás a Bauck Hof márka 230767 tételszámú, 400 grammos kiszerelésű, 2024. január 9-i minőségmegőrzési idejű bio teff lisztre vonatkozik. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne használják fel. A Nébih honlapján elérhető tájékoztatás szerint a tropán alkaloidok a Brassicaceae és a Solanaceae...
A rovat további témái
- Éjjel hideg, nappal napsütéses időnk lesz szombaton
- Bánki Erik: igen súlyos a guruló dollárok ügye, az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított
- Napközben egyre kellemesebbre fordul az idő
- Kissé javul az idő, megszűnik a csapadék
- Orbán Viktor: sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből!
- Leesett egy traktor pótkocsijáról és meghalt egy férfi
« Előző
3510 | 3537 | 3564 | 3591 | 3618 | 3645 | 3672 | 3699 | 3726 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Hágendorn József szerint alig...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Jelentkezőket várnak a...

