Orbán: az IMF és az EU nem a főnökeink
A WSJ és a Bloomberg által megkérdezett elemzők között nézeteltérés van, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mennyit enged majd az októberben lejáró megállapodást újratárgyalni akaró Fidesz-kormánynak.Egyrészt az IMF általában nem tekintethető toleránsnak a költségvetési fegyelmezetlenséggel szemben, ezért aligha engedi majd túlzottan elszaladni az államháztartási hiányt - idézi a Bloomberg a KBC Groep közgazdászát.Ugyanakkor a WSJ által megkérdezett Citigroup-elemző szerint a nemzetközi hitelezők el fogják fogadni a korábban megállapodottnál magasabb idei és jövő évi költségvetési...Pokorni szerint az MNB elnökének le kell mondania
A fideszes politikus a TV2 Mokka című műsorában kedden úgy fogalmazott: Simor Andrásnak ciprusi off-shore cégei napvilágra kerülésekor kellett volna lemondania, szerinte a közvélemény is azt tartotta volna helyesnek, ha a jegybankelnök akkor levonja a következtetéseket.Pokorni Zoltán igennel felelt arra a kérdésre, hogy most le kell-e mondania az MNB elnökének. (Simor András megbízatása 2013 márciusában jár le.)A Fidesz alelnöke közölte, jó esélye van Schmitt Pálnak arra, hogy az Országgyűlés elnöke legyen, felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy még nem dőlt el véglegesen az,...Lendvai már nem akar frakcióvezető lenni
Az MSZP elnökségének tagjai és megyei elnökei délelőtt tárgyalnak a készülő forgatókönyvekről és technikai részletekről. Várhatóan május 22-én ülésezik az országos választmány, amely az összegzések alapján javasol forgatókönyveket a június elején összeülő kongresszusnak.A Népszabadság szerint több forgatókönyv is van a párt megújítására. Valamennyi közös pontja, hogy a párt elnököt cserél. Gyurcsány Ferenc "szétválasztaná" ezt és a frakcióvezetői posztot, de a lap szerint ennek nincs realitása, mert a párt anyagi okokból összevonhatja a képviselőcsoport és az MSZP...Mécs Imre elhagyna egy...
Egy, a "pártállami időket idéző" a betűt venne ki az alkotmányból Mécs Imre. Módosító indítványa egyetlen paragrafusból áll: "Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai...Netszolgáltató az APEH...
Az 1994-ben alakult társaság évek óta problémákkal küszködött. Három évvel ezelőtt tízezer ügyfelét adta át az Externet Zrt.-nek, majd 2008 őszén értékesítette adsl-üzletágát.A vevő a...Most a Századvég volt a...
A Republikon elemzői a Fidesz-KDNP-nek 267, az MSZP-nek 62, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 10 képviselői helyet jósoltak, ez 96 százalékos találati arány.A 260 Fidesz-KDNP-képviselőt váró...Az LMP kampány- és...
A pártban a legfontosabb kérdés a 16 fős frakció megalakítása, aminek időpontja még bizonytalan. Schiffer szavai szerint „egyelőre még nem ismerjük a következő parlament bizottsági...Menetrendet véglegesít a...
Orbán Viktor, a párt elnöke múlt pénteken a Hír TV-nek adott interjúban azt mondta, a parlament megalakulása után egy héttel már be tudnak terjeszteni több olyan indítványt, amelyet a...A fogyatékosok, a...
A most megsemmisített hatálybalépési időtartam az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatának megfelelt, illetve éppen megegyezett a Fidesz-kormánynak a cselekvőképességet érintő, hasonló...Újítanak, levezényelnek, megmérettetnek
Kedden ülésezik az MSZP országos elnöksége, ahol a kongresszus előkészületeiről lesz szó. Ezzel kapcsolatban Lendvai kifejtette: feltehetőleg a május végi, június eleji kongresszuson a tartalmi kérdéseken túl az MSZP megválasztja új elnökét, és dönt a tisztújítás menetéről is.A menetrendről szóló egyik variációról azt mondta: az alulról felfelé építkezve, teljes körben rögtön megkezdődik a kongresszus után a tisztújítás, ez esetben az MSZP szeptember elején választat új elnökséget. A másik forgatókönyv szerint a tisztújítás az alapszabály-módosítás és az önkormányzati választás...A Jobbik első parlamenti kezdeményezése
A Jobbik országgyűlési határozati javaslatot kíván benyújtani, hogy már az idén nemzeti emléknappá válhasson június 4., az 1920-as trianoni békeszerződés megkötésének évfordulója; a párt azt is szeretné elérni, hogy augusztus 20-ig kettős állampolgárságot kapjanak a határon túli magyarok.Vona Gábor, a párt elnöke hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a héten szakmai egyeztetéseket kezdeményeznek a parlamenti pártok szakértőivel, hogy a határon túli magyarok augusztus 20-ig megkaphassák a kettős állampolgárságot.Megjegyezte: A politikus szerint hosszabb távon mindent meg kell...Sólyom mielőbbi egyeztetésre biztatja a pártfőnököket
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke megerősítette: a köztársasági elnök a parlamentbe bejutott pártok vezetőinek címzett hétfői levelében javaslatot tett arra, hogy az alakuló ülést előkészítő egyeztetések még ezen a héten, lehetőség szerint pénteken kezdődjenek meg.Az MTI úgy tudja, a pénteki egyeztetésen a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) Tari Sándor hivatalvezető képviseli.A KEH hétfőn közölte: Sólyom László köztársasági elnök május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését, feltéve, hogy a parlamenti választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások...Simor nem politizál,...
Az MNB a hétfői kamatdöntéssel reagált a parlamenti választások eredményeire. Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: kétséges, hogy az MNB és a PSZÁF ellátják...Tekintetes Miniszterelnöki...
Hegedűs Dóra államtitkár asszony részéreTisztelt Államtitkár Asszony!A kormányzati átadás-átvételről szóló konzultáció tárgyában küldött levelét köszönettel megkaptam. Kérem, engedje meg,...FRISSÍTVE - Vona...
A jobbikos politikus hétfő délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fidesz elnöke a "szokásos orbáni retorikával", kemény szavakkal, de konkrétumok nélkül...Lázár János lesz a Fidesz...
A pártelnök budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján arról, hogy milyen létszámú KDNP-frakciót terveznek, azt mondta: ez a kérdés Semjén Zsolt KDNP-elnöknek, valamint a Fidesz leendő...Nehéz helyzetben a bíróságok

Bátorság, elvtársak és...

Május 14-én megalakul az új országgyűlés
Mint közleményükben írják, Sólyom László hétfőn levélben fordult az Országgyűlésbe jutott pártok vezetőihez, amelyben jelezte, hogy május 14-re, péntekre tervezi összehívni az új összetételű törvényhozás alakuló ülését.Az alakuló ülés végleges időpontját az államfő akkor állapítja meg, ha megszületik a választások jogerős eredménye - teszik hozzá. A KEH közlése szerint az államfő április 28-ára meghívta Orbán Viktort, a választásokon győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét a kormányalakítással kapcsolatos megbeszélésre.Intézkedő rendőrökre támadtak Jánoshalmán
A kiérkező járőröket egy 27 és egy 35 éves helyi férfi támadta meg, akik közül a fiatalabb ököllel ütötte meg a mélykúti körzeti megbízott rendőr törzsőrmestert, míg társa a másik járőrre támadt - mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.A főhadnagy közlése szerint a két járőr, néhány ember segítségével megfékezte a támadókat, majd a kiérkező erősítéssel együtt elfogták őket. A két jánoshalmi férfit a rendőrség őrizetbe vette.Orbán Viktor: a régi politikai és gazdasági rendszer megbukott

« Előző
29565 | 29592 | 29619 | 29646 | 29673 | 29700 | 29727 | 29754 | 29781 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Javában tart a nyári véradókampány,...
- Rendkívüli bejelentés: több mint...
- Vége a pótlóbuszozásnak, befejeződőtt...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Továbbra is zárva egy sáv az M6-oson...