A multinacionális cégek is vegyék ki részüket!

2010. június 13. vasárnap 14:55

Eddig egyetlen multinacionális cég felajánlásával találkozott Molnár Oszkár, a Borsod megyei Edelény független polgármestere, aki épp ezért arra kéri az említett vállalatokat, hogy éves nyereségük egy százalékával járuljanak hozzá a bajbajutottak megsegítéséhez.

A polgármester a borsodi településen az MTI-nek vasárnap kifejtette: az ország minden részéből érkeznek adományok Edelénybe, és a tapasztalat az, hogy elsősorban azok az emberek segítenek, akik önmaguk is nehéz helyzetben vannak.
Hozzátette: mivel az árvízkárosult családok jelentős része szintén vásárlója a multinacionális társaságok láncolatainak - és éves szinten nem kevés pénzt hagynak, hagytak ott -, így ők is hozzájárulnak ezen cégek nyereségéhez. "Ezért is kérem, segítsenek azokon az embereken, akiknek szinte mindene odalett, hogy újra tudják kezdeni az életüket" - fogalmazott a polgármester.

Mint mondta, üdvözölné azt is, ha a pénzintézetek az árvízkárosultak részére átutalt összegek után sem a feladótól, sem a fogadótól nem vonnának le kezelési költséget.
Kitért arra, hogy az egyik nagyáruházlánc lejárt szavatosságú, vagy épp a szavatosság lejárati dátumához közeli élelmiszert ajánlott volna fel a bajbajutott, kitelepített embereknek, de ő ezt méltánytalannak tartotta és a felajánlást visszautasította.

(mti)