Zárt menekültszállókat és határőrséget akar a Jobbik
2015. június 13. szombat 15:41
A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy azonnali hatállyal állítsa vissza a menekültügyi őrizet intézményét, és erről kezdjen tárgyalásokat Brüsszellel.
Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a déli határok teljesen védtelenek, az "masírozik be", aki akar, ezért önálló határőrségre is szükség van, és zárttá kell tenni a most még nyílt menekültszállókat.
A jobbikos politikus közölte továbbá, hogy hosszú távon az emberek biztonságérzetének fenntartásához arra is szükség lehet, hogy elvigyék a menekülteket a lakott területekről.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a politikai, vallási, etnikai alapon üldözötteknek segítséget kell nyújtani. Az adatok szerint azonban - tette hozzá - ma már többnyire gazdasági bevándorlók érkeznek az országba, akik az európai szociális rendszert akarják kihasználni, és többüknek már Magyarország a célország.
Z. Kárpát Dániel kevesellte Orbán Viktor kormányának eddigi intézkedéseit és - mint fogalmazott - a Jobbikot is jobbról kerülő retorikai harcát, és azt követelte, hogy a kormányfő Brüsszelben, "ha kell, csapjon az asztalra", a magyar kormány pedig tegye meg a szükséges lépéseket.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

