Vona inti a szurkolókat, hogy ne üljenek fel a provokációknak
2013. március 20. szerda 13:00

Vona Gábor magánemberként részt vesz a péntek esti Dózsa György úti demonstráción és arra kéri a szurkolókat, ne hagyják magukat provokálni.
A Jobbik arra kéri a magyar szurkolókat, akik pénteken a stadion környékén követik majd a zárt kapus Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtezőt, hogy "ne üljenek fel a provokációknak", békésen, a rendbontást kerülve, de határozottan álljanak ki a magyar válogatott mellett - jelentette ki Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján.
A Jobbik elnöke Szilágyi Györggyel közösen tartott sajtótájékoztatóján arra utalt, hogy egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a román szövetséghez fordult.
Szilágyi György szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy ezen a levélen kívül senki nem emelte fel a szavát a magyar zászló elégetése ellen, így a kormány sem tett semmit az ügyben.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azután rendelte el a magyar-román mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezését, hogy az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak.
Vona Gábor szerdán azt mondta: a magyar politikai vezetés, a sportdiplomácia és MLSZ kudarca is, hogy a fellebbezések ellenére is zárt kapus marad a világbajnoki selejtező. A Jobbik elnöke "súlyos hibának" minősítette, hogy ilyen "visszafogottan, szinte önfeladó módon" képviselte a magyar érdekeket a hazai sportdiplomácia.
Kijelentette: a Jobbik a szurkolók által a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett demonstrációt "tudja támogatni", az MLSZ '56-osok terére szervezett rendezvényét pedig "ellenrendezvénynek" tartja, amely megosztja a "nemzeti összetartást".
Vona Gábor bejelentette: magánemberként a Jobbik több politikusa, így ő maga is részt vesz a péntek esti, Dózsa György úti rendezvényen. Felszólítják a szimpatizánsokat, hogy pártjelvények és pártzászlók nélkül, kizárólag magyar vagy székely jelképekkel felszerelkezve szurkoljanak a válogatottnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

