Visszalépett a jelöltségtől a közrádió elnöke
2010. március 25. csütörtök 15:20
Az MTI név nélkül nyilatkozó testületi tagoktól úgy értesült: a közrádió elnöke egy nappal a megválasztásáról döntő csütörtöki nagykuratóriumi ülés előtt, levélben tájékoztatta erről a kuratórium elnökét.
Ebben az értesülés szerint az áll: kezdettől azt vallotta, hogy ezt a tisztséget „csak a mértékadó politikai erők támogatása mellett lehet és érdemes betölteni, mert csak ebben az esetben garantálható az intézmény tényleges függetlensége".
„Az elmúlt hetek eseményei alapján számomra teljesen világossá vált, hogy a mandátumom pályázat nélküli meghosszabbítása kapcsán a jelenlegi, politikailag felfokozott kampányidőszakban a kritikus politikai támogatottság nem biztosítható" - áll ismerőinek közlése szerint a dokumentumban.
Az információ szerint a levélben a pályázat nélküli hosszabbítás napirendről levételét kéri Such György, aki egyben jelzi: kész megpályázni a tisztséget, amennyiben „a demokratikus politikai erők egyöntetű támogatását sikerül ismét elérnem".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...

