Visszafogottan búcsúzik a Danubius stábja
2009. november 18. szerda 20:58
Az üvegfalon tucatnyi kézzel írt búcsúfelirat díszelgett: Danubius - a mi rádiónk, pingálta fel valaki filctollal a rádió szlogenjét, míg más a szöveg közepébe toldotta az "örökké" szót is.
Az MTI helyszínen járó tudósítóját leginkább egy házibuli helyszínére emlékeztette a rádió helyiségeiben elé táruló kép: az egyik asztalon félig kiürített pálinkás- és vodkásüveg állt, kicsit odébb a padlószőnyeg méretes foltja és az összetéveszthetetlen szag jelezte, hogy valaki kilöttyintett egy kis égetett szeszt.
A műsorba belehallgatva annyi tűnhetett fel, hogy gyakran ismétlik az adó mókamestere, Villám Géza korábbi tréfáit, volt azonban olyan műsorvezető, aki műszakja után már a folyosón mondta el kollégáinak: megindultságában nem tudta elmondani az előre megírt pár búcsúmondatot a hallgatóknak.
Egymásnak adták a kilincset az újságírók, fotósok, tévéstábok, a a folyosókon pedig néha összeölelkeztek vagy vállon veregették egymást a rádió munkatársai.
A Sláger Rádió korábban elhárította az MTI kérését, hogy egy újságíró a helyszínen követhesse figyelemmel a másik országos kereskedelmi rádió utolsó adásnapján történteket.
Csütörtöktől a Sláger frekvenciáján a Neo FM, a Danubiusén a Class FM jelentkezik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...