„Viktátoroznak” a Máért kapcsán
2010. november 05. péntek 20:24
Az MSZP közleménye szerint, amelyet pénteken délután juttattak el az MTI-hez, a "Nagy Viktátor" közölte, hogy "szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el. Ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő".
Mindezt azt követően tette, miután hazatért Kínából, ahol egyes kritikusai szerint kiárusítja az országot olyan megállapodásokkal, melyek részint szembe mennek az Európai Unió iránti elkötelezettségeinkkel, részint megnehezítik a hazai vállalkozások sikerességét - közölte az MSZP.
Az ellenzéki párt szerint egyébként "érdekes", hogy a miniszterelnök arról beszél, hogy "egy percre sem szabad elfelejteni: az egységes magyar nemzet létezik", míg éppen az általa vezetett kormány csökkentette a határon túli magyaroknak nyújtandó támogatások mértékét.
Mint írták: Orbán Viktor közölte azt is, hogy "a következő egy év döntő, a lehetőségek kihasználása pedig erkölcsi kötelesség".
Az MSZP szerint viszont a lehetőségek kihasználása nem erkölcsi, hanem szakmai kötelesség.
"Más kérdés, hogy szakmai indokok nem szerepelnek a Nagy Viktátor ideológiai tárházában, amit az is jól példáz, hogy szakmai indokok nélkül rúgatta ki az államigazgatás és most majd a közszféra szakmailag kifogástalanul tevékenykedő munkatársait" - olvasható a közleményben.
Orbán Viktor a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben összeülő Magyar Állandó Értekezleten a modellértékű változtatások között említette az arányos adórendszer bevezetését, az együttműködésen alapuló gazdaságpolitikát, amely a nemzetközi nagytőke részvételére is igényt tart a teherviselésben, a nyugdíjreformot, valamint a közigazgatás átalakítását, amelyet az elkövetkező egy évben végre kell hajtani. Ide sorolta a Máért összehívását és a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtását is. Utóbbival kapcsolatban elmondta: eddig csak a döntés született meg, a végrehajtás még nem kezdődött el.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

