Veres János két héten belül új prognózist készít
2009. január 14. szerda 17:25
Hozzátette: minden további lépésről csak ennek ismeretében lehet eldönteni.
Gyurcsány Ferenc azt kérte a pénzügyminisztertől: a prognózis készítésekor legyen figyelemmel arra, hogy a régióban és Európában is gyorsan csökkent az ipari termelés és az export volumene is - fogalmazott a kormányszóvivő.
Hozzátette: arra is figyelnie kell a szaktárcának, hogy Magyarország hagyományos piacai - mint például Németország - egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek, illetve hogy a 2009-re tervezett infláció várhatóan kisebb lesz a feltételezettnél, a gazdaság visszaesése pedig nagyobb arányú lesz.
Budai Bernadett azt mondta: idén a tervezetthez képest csökkenhetnek a költségvetési bevételek, és beavatkozás nélkül növekedhetne a költségvetési hiány. De hogy szükség van-e, és ha igen, akkor milyen lépésekre, arról csak a prognózis elkészülte után lehet dönteni - emelte ki.
A miniszterelnök a kormányülésen tájékoztatta a kabinet tagjait a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatójával folytatott megbeszélésről, s az eddigi tapasztalatokról - mondta a szóvivő. Budai Bernadett azt mondta, hogy a miniszterelnök a kormányülésen leszögezte: a válságkezelés első szakaszát sikeresen lezárta Magyarország, nem volt bankcsőd, nem alakult ki valutaválság, fent lehetett tartani az állam finanszírozhatóságát .
A miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarország gyorsan tudott reagálni a romló gazdasági körülményekre - fogalmazott a szóvivő. Idén a gazdaság visszaesése 2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott 2009-es költségvetésben rögzített 0,9 százalékos GDP-csökkenés helyett - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az m1 Nap-kelte című műsorában.
A kormányfő szerint nem lehet elmozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette: a világgazdasági kilátások lényegesen rosszabbak annál, mint amit ősszel látni lehetett, a hazai infláció pedig kisebb lesz a vártnál, ezért mindent újra kell tervezni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Kulturális örökség napja: ingyenes...
- A helyzet fokozódik: narancs...
- A hó végéig jelezhetik igényeiket az...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...