Veres János is repült Hunvald magángépén
2011. április 12. kedd 07:57
Veres János (MSZP) volt pénzügyminiszter, Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank volt vezérigazgatója és Székely Árpád akkor hivatalban lévő moszkvai magyar nagykövet voltak az első külföldre tartó utasai a Hunvald György egykori erzsébetvárosi szocialista polgármester érdekeltségébe tartozó magánrepülőgépnek - írta egy lehallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva a keddi Magyar Nemzet.
A napilap birtokába került, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által készített jegyzőkönyv szerint a Sky Jet Aviation Kft. munkatársa 2008. május 21-én arról tájékoztatta a Házmester fedőnéven megfigyelt polgármestert, hogy megérkeztek Moszkvából, a gépen pedig a miniszter, bankár és a nagykövet utazott.
A jelentésből az is kiderül, hogy a politikus óva intette a cége munkatársát: nehogy kiderüljön, ő áll a vállalkozás mögött.
A repülős cég ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádemelése nyomán a múlt héten indult büntetőperben rövidesen napirendre kerül a 976 ezer dollárért - 792 ezer dollár hitel felhasználásával - 2007-ben vásárolt Cessna típusú repülő, amelyet 2009 szeptemberében vett zár alá a nyomozó hatóság azzal az indokkal, hogy annak ellenértéke korrupciós bűncselekményből származik - olvasható a cikkben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

