"Véletlenül" eladtak egy laktanyát
2010. március 30. kedd 09:39
A lap szerint a határőrbázis épületét és a körötte fekvő egyhektáros telket 1993-ban vette meg nyílt pályázaton egy soproni vállalkozó, ám az ingatlant mind a mai napig nem írták a nevére. A Soproni Földhivatal 1996-ban utasította el először a tulajdonjog-bejegyzési kérelmet, mire a vállalkozó megtámadta a határozatot a Győri Városi Bíróságnál, ám ott sem jutott többre.
A Belügyminisztérium viszont az ingatlan vagyonkezelőjeként ismételt értékesítési eljárás eredményeként új adásvételi szerződést kötött a vállalkozóval 2001-ben. A vételárat ekkor az aktuális forgalmi értékhez igazítva 21,5 millió forintban határozták meg, amelybe beleszámították a korábban kifizetett ötmillió forintot.
Csakhogy a Soproni Földhivatal ismét elutasította a tulajdonjog bejegyzését, mivel a magyar állam nevében csak a KVI járhatott volna el. Az ügyet ebben az állapotában örökölte meg az Országos Rendőr-főkapitányság, amely állásfoglalást kért a BM jogutódjától, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM).
Az IRM minden korábbi jogügyletet semmisnek nyilvánított, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hatáskörébe utalta a kérdést. Válaszára tavaly augusztus óta vár az ORFK , a vállalkozó és a harkai önkormányzat - írja a Népszabadság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

