Varju László több uniós pénzt szeretne
2010. december 16. csütörtök 15:54
Varju László szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a kormányváltás óta kivonták az uniós fejlesztési pénzeket a gazdaságból, mivel a folyamatban lévő pályázatok nagy részét leállították, újakat pedig jövő január közepén írnak ki, és ezekből leghamarabb 2011 szeptemberében juthatnak pénzhez a vállalkozások. Véleménye szerint ezt a nagyjából 17 hónapos szünetet megsínyli a gazdaság.
A szocialista politikus kitért arra: az Európai Bizottság írásban is jelezte Magyarországnak, hogy veszélybe kerülhet az uniós források felhasználása, mert az irányító hatóságoknál, közreműködő szervezeteknél lebonyolított személycserék minősége nem megfelelő.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós források 2009. évi felhasználásáról szóló Állami Számvevőszéki (ÁSZ) jelentés megfogalmaz ugyan kritikát is, de kiemeli az előző kormány sikereit ezen a területen.
Varju László kifogásolta, hogy a jövő évi költségvetésben csak korlátozottan szerepel forrás az állam által megrendelt fejlesztések önrészeihez és a kormánytöbbség nem támogatta a keret bővítését célzó szocialista módosító indítványt.
Álláspontja szerint a kormányzatnak lépéseket kellene tennie a regionalizmus területén, mert ha nem változnak a jelenlegi szabályok, akkor 2013 után a budapesti és a pest megyei Tápióság régiója kiszorul a támogatási rendszerből.
Arra a kérdésre, csatlakozott-e az MSZP által a magas üzemanyagárak kapcsán kezdeményezett dudálós tiltakozó akcióhoz, azt válaszolta: ő is dudált reggel nyolc órakor, mert úgy véli, a kormány a kezében lévő eszközökkel segítheti a gazdaság működését és van módja az üzemanyagok árának a csökkentésére.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...