Varga szerint legkésőbb jövőre visszafizetjük az IMF-hitelt
2013. június 13. csütörtök 18:03

Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
Varga Mihály az utóbbi három év gazdaságpolitikáját értékelve kiemelte: a kormány 2010-ben két nagy problémával, az adósságcsapdával és a rossz foglalkoztatási helyzettel nézett szembe, mostanra azonban elmondható, hogy Magyarország mindkét területen jobban teljesít.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője megnyitó beszédében hangsúlyozta: az utóbbi három év a gazdaságpolitikában a válságkezelésé volt, de mára vannak pozitív hírek. A legkedvezőbb hír az lenne, ha az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszterei arról döntenének jövő héten, hogy megszűnik a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás - mondta.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

