Vádemelés a molotovos polgárőrök ellen
2009. január 15. csütörtök 08:05
Az iratok, amelyekben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak ellen társtettesként, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádemelést javasol, már megérkeztek az ügyészségre - ismerteti a napilap.
Várhomokiné dr. Rabi Noémi, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője a Népszabadság kérdésére egyelőre nem árult el részleteket a vádemelési javaslatról, ám azt elmondta: a nyomozók bizonyítottnak látták, hogy a három gyanúsított dobott gyúlékony anyagokkal teli palackokat tavaly június 3-án éjszaka három pátkai lakóházra, amelyekben roma családok laktak.
A Fejér megyei településen a támadás következtében az egyik épület gyerekszobájában tűz keletkezett, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a családtagok még idejében ki tudtak menekülni a házból. A Molotov-koktélos támadásnak nem volt sérültje, de a gyújtogatás után, az egyik menekülő elkövető és az egyik sértett között kialakult dulakodásban az ott lakó férfi megsebesült.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...