Vádat emeltek egy volt ügyész ellen
2010. április 15. csütörtök 10:12
Vádat emelt az ügyészség Varga Gergely volt ügyész, a Fővárosi Főügyészség egykori szóvivője ellen. Az egykori ügyészt vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és bűnpártolással is vádolják.
A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly július végén azt közölte, hogy akkor fogták el Vargát, amikor épp pénzt vett át valakitől. Azzal gyanúsították meg, hogy egy ügyben, melyben Varga járt el, 600 ezer forintért enyhébb büntetést kért volna a vádlottra. A vádlott egy nő volt, akivel baráti és szexuális viszonyban is volt.
Varga ellen korábban is tettek már feljelentést, de ezt 2008 márciusában a Legfőbb Ügyészség jogerősen is elutasította. A szóvivőt azután jelentették fel, hogy az Index 2008 január közepén nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt. Varga a felvételen egy egy évvel korábbi szeptemberi, a rendőrök ellen folyó büntetőügyről azt mondta: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak padján.
origo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

