Vádat emeltek az unkahúgát cigarettáztató férfi ellen
2017. október 12. csütörtök 11:35

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves pesterzsébeti férfi ellen, aki még májusban a másfél éves unokahúgát cigarettáztatta - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor azt írta: a gyerek 22 éves édesanyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.
A vádlottak - akik testvérek - május 25-én a kislánnyal és másokkal együtt egy XX. kerületi lakásban voltak, a férfi ekkor egy másik büntetőeljárás miatt házi őrizetben volt.
A vádirat szerint a férfi az ölébe vett kislány szájába többször is betett egy égő cigarettát, miközben arra biztatta a gyereket, hogy a füstöt "tüdőzze le". A kislány tiltakozott, fintorgott és mindkét kezével hadonászott.
Mindezt a sértett anyja végignézte, de semmit nem tett a történtek megakadályozására, az ügyészség szerint a nő a jelenlévőkkel együtt "szórakoztatónak tartotta testvére tettét".
A jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfi a telefonjával rögzítette az egész cselekménysort, majd a felvételt megosztotta egy közösségi portálon, így az széles körben megismerhetővé vált.
A vád szerint ha a gyerek a cigarettába akár csak egyszer is beleszívott volna, akkor a légcsövébe, illetve a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot is kiválthatott volna. Az ügyészség szerint a kislány hadonászó mozdulatai miatt fennállt annak a veszélye is, hogy égési sérüléseket szenved.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...