Vadai azt hitte, dicsérik a Bajnai-kormányt – pedig nem...
2010. szeptember 07. kedd 13:55
A testület szocialista elnöke a testület keddi ülésén - miután megtárgyalták az indítványt - köszönetet mondott a Matolcsy György vezette tárcának, amiért "szakmailag alapos és hiteles", korrekt zárszámadási tervezet nyújtott be, valamint a minisztérium politikai vezetőinek, hogy "ez alkalommal reális képet adtak" az állam 2009. évi gazdálkodásról.
Vadai Ágnes kijelentette: a javaslat elismeri, hogy a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedései hozzájárultak ahhoz, hogy a beruházások mértéke a vártnál kisebb mértékben csökkent. A zárszámadás ezenkívül az Út a munkához program pozitívumait hangsúlyozza, és kitér arra is, hogy a folyó fizetési mérleg több mint tíz év után először mutat pozitív szaldót - értékelte.
A szocialista politikus szerint a Bajnai-kormány idején folytatott válságkezelés segítette, hogy az ország megőrizze pénzügyi stabilitását, s ezt a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat is alátámasztja.
Hozzátette: a szocialisták nemcsak a nemzetbiztonsági, hanem az összes szakbizottságban támogatni fogják az előterjesztést.
Erre reagálva Demeter Ervin, a testület fideszes alelnöke kiemelte: a zárszámadási törvény nem az előző kabinet gazdaságpolitikájának megítéléséről szól; szerinte az ország állapota egyértelművé teszi, hogy az helytelen volt. Mint mondta, az Országgyűlésnek arról kell véleményt mondania, hogy a költségvetés hogyan valósult meg.
Ezzel kapcsolatban Demeter Ervin közölte: a beszámolót korrektnek és hitelesnek tartja.
Kifogásolta azonban, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetése jelentősen csökkent az előző évben, s így a szolgálatok működőképességük határára kerültek.
A nemzetbiztonsági bizottság ülésén Morvay András, az Állami Számvevőszék illetékese elmondta: a számvevőszék a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat költségvetési beszámolóját elfogadta, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ beszámolóját viszont elutasító minősítéssel látta el.
A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az ülésen a kormánypártok és az MSZP mellett az LMP is támogatta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

