Utószennyezés a sérült tározóból
2010. november 06. szombat 14:37
Vízügyi szakemberek az október 4-én megsérült vörösiszap-tározó közelében az MTI tudósítójának szombaton elmondták, hogy a Torna-patak vizének lúgosságát sikerült megszüntetni, de a levegőanyag-szennyeződést nem tudták lezárni, így a száradó felületről egy kis széllel még mindig érkezik vörösiszap a vízbe.
A mintegy ötven méteren kiszakadt tározó mellett a töltések védelmében a X-es kazettánál vízcsapoló árkokat építenek, és a tiszta vizű, de erősen lúgos vizet a Malom-árkon keresztül akarják elvezetni, ahol a kitörés során a szennyező anyag kiömlött.
A sérült tározó Kolontár felett szennyezi a Torna-patakot, ahol gipsszel próbálják közömbösíteni a lúgosságot. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy a levegőben terjedő szennyezőanyag bekerülését ugyan meg lehetne akadályozni, de ha esik az eső, a vörösiszap újra visszajutna a patakba.
Már elkészültek az új, mintegy másfél kilométer hosszú és 25 méret széles 2-es védőgát tervei, és az így védetté váló területrészen egy esetleges újabb gátszakadásnál akár már egymillió köbméternyi anyagot is képesek lennének megfogni.
Az új védmű jóvoltából már nem szennyeződhet tovább a felújított vasúti pálya, amelyen pénteken újraindult a forgalom, s a Torna-patak sem.
A megsérült X-es tározó északi falán újabb, nagyobb mértékű elmozdulást nem mértek, a zagykazetta déli oldalán nincs repedés, a lakosságnak így újabb katasztrófától nem kell tartania.
A vízügyi szakemberek elmondása szerint a Torna-patak 25 kilométeres szakaszán 55 hektárnyi terület szennyeződött, amelyen a kármentesítést csak később tudják majd megkezdeni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

