Úrnapját ünneplik a katolikusok, szentmisét mutat be Erdő Péter
2015. június 07. vasárnap 07:44

Úrnapját ünneplik ma a katolikusok, ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, majd körmenetet tartanak - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
Úrnapja ünnepét 1264-ben rendelte el IV. Orbán pápa, ez a Szentháromság vasárnapja után az első olyan ünnep, amely nem konkrét bibliai eseményt jelenít meg, mint a húsvéti vagy a karácsonyi ünnepkör, hanem egy úgynevezett "hittitkot".
A Krisztus testét és vérét jelképező oltáriszentség titkát megjelenítő ünnepet eredetileg a pünkösdöt követő vasárnap utáni csütörtökön ünnepelték, majd ezt VI. Pál áttette a következő vasárnapra. Ennek ellenére sok helyen, így Rómában is megmaradt a csütörtöki ünneplés szokása.
Úrnapja manapság a virágszőnyegekről, a falusi virágsátrakról és a körmenetről ismert, utóbbi szokás a XV. századtól terjedt el. A körmenetek a lakott területeket járták végig, szimbolizálva, hogy Jézus jelen van a falvakban, városokban egyaránt.
MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

