Újabb ügyben gyanúsítják Biszku Béla volt belügyért
2012. december 04. kedd 11:05
Engedély nélkül tartott vadásztöltényeket a lakásán Biszku Béla, emiatt az ügyészség a volt belügyminisztert megalapozottan gyanúsítja lőszerrel való visszaéléssel - tájékoztatta Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész kedden az MTI-t.
A közlemény szerint Biszku Béla - eddig ismeretlen időpontban - 11 sörétes vadásztöltényt szerzett be, amelyeket a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei által a szeptember 10-én tartott házkutatáskor is a lakásán tartott.
A nyomozás során kirendelt igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményében megállapította, hogy a gyanúsított lakásán lefoglalt vadásztöltények lőszernek minősülnek. Biszku Bélának erre nem volt engedélye, így azokat jogosulatlanul tartotta magánál. A Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden közölte az újabb gyanúsítást Biszku Bélával.
A volt belügyminisztert szeptemberben vette őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az 1956-os sortüzekkel kapcsolatban háborús bűntettel, október elején a rendőrség akkori túlkapásai miatt pedig bűnpártolással is meggyanúsították. Először lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben, majd házi őrizetbe került. Ezt enyhítette októberben a bíróság ismét lakhelyelhagyási tilalomra.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

