Újabb testkamerákat vásárol a MÁV-Start 2020 végéig
2020. június 05. péntek 18:30

A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol, a beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat, eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg - közölte a vasúttársaság pénteken.
A tájékoztatás szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utasok együttműködőbbek, és megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság.
Rámutattak arra, hogy több alkalommal is előfordult, hogy korábban a kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát.
Jegyvizsgálót 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus, amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt - írják a közleményben.
A 2019. szeptemberi bevezetés óta folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a testkamerákat munkavégzés során, legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el így a feladatukat. Azokon a vonatokon, melyeken testkamerával dolgozik a jegyvizsgáló, eddig egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő kollégákkal szemben - közölte a MÁV.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...