Újabb két embert vettek őrizetbe Sajóbábonyban
2009. november 19. csütörtök 11:43
Egyedné Novodonszki Éva közölte: egy 19 és egy 26 éves férfit vettek őrizetbe.
Mindkettő ellen "felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt indítottak eljárást.
Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.
Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.
Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.
Szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci városi bíróság azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Idén is megrendezik a Pécsi...