Újabb 70 hektár GMO-s kukoricát tárcsáztattak be
2011. július 11. hétfő 17:02
Több mint hetven hektáron termesztett génmódosított (GMO) kukoricát semmisítettek meg eddig Fejér megyében - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Pálmai Ottó, a Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága igazgatója.
A szakember elmondta, Fejér megyében az eddig kielemzett vizsgálatok alapján két kukoricatáblában voltak GMO-s kukoricák. Kápolnásnyéken 47,3 hektáron, Sárosdon pedig 24 hektáron kellett silóztatnia a génmódosított vetőmagot árusító cégnek. További mintákat is vizsgálnak az országos laboratóriumban, azok eredményeiről még nincs információjuk.
Pálmai Ottó kiemelte, ők nem is intézkedhettek, azt helyettük a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal tette meg, amely az egész országra vonatkozóan megsemmisítésre vonatkozó határozatot adott ki. Hozzátette: sokáig nem lehet várni a cselekvéssel, mert ezen kukoricafajták július közepén virágzanak, s amint a generatív növényi részek kifejlődnek, már nem fékezhető meg a továbbszennyezés.
Kijelentette, nagyon komoly támadás mindez a magyar mezőgazdaság ellen. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a vetőmagot előállító cég véletlenül hozott volna Magyarországra GMO-s kukoricát, pláne ilyen mennyiségben, miközben a kormány többször is megerősítette, hogy hazánk GMO-mentes.
Pálmai Ottó szerint, beláthatatlanok a következményei a mostani "akciónak", mert a génmódosított vetőmagokkal szembeni állásfoglalás hitelességét érte súlyos támadás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

