Új szabályokkal szorítják vissza a lánctartozásokat
2013. június 29. szombat 15:18
Július 1-jétől új szabályok védik a tisztességes építőipari cégeket a fizetésképtelenséghez vezető lánctartozásoktól - közölte a Fidesz-frakció az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
A kormánypárti képviselőcsoport felhívta a figyelmet arra, hogy a kifizetetlen és késedelmes számlák százmilliárdos károkat okoznak a hazai vállalkozóknak, és veszélyeztetik a munkahelyeket.
A főszabályok szerint ezentúl az elvégzett munkát 30 napon belül ki kell fizetni, a késedelmes fizetést pedig megemelt kamat, kártérítés és költségtérítés sújtja.
Egy szakértői szerv is fogja segíteni a lánctartozások kiszűrését, emellett az építőiparban meghatározták a minimális rezsióradíjat, amelyet a július 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni - ismertették a hétfőtől hatályos változásokat.
A Fidesz szerint mindez megnehezíti, hogy a fővállalkozók fizetésképtelen helyzetbe jussanak, és emiatt az alvállalkozók dominóként bedőljenek.
Emlékeztettek egyúttal, hogy az elmúlt három év alatt több intézkedés is született a lánctartozások felszámolása érdekében.
Módosult a közbeszerzési törvény, létrejött a pénzforgalmi elszámolási rendszer, átalakult a kereskedelmi beszállítói hálózatokba való bekerülés rendszere, bevezették az elektronikus építési naplót, a közbeszerzések során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, és mostantól azt is vizsgálni fogják, hogy a vállalkozó betartja-e a minimális rezsióradíjat - sorolták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

