Új katolikus templomot szenteltek fel Somogyban
2008. június 01. vasárnap 08:19
A helybeli katolikusok - mintegy háromszázan a hozzávetőleg hétszáz lakosú községben - egy évvel ezelőtt kezdték el a templom építését, mert a régit már nem tudták megmenteni, le kell bontani. Bár az alapkő letételekor még nem állt rendelkezésre a befejezéshez szükséges 15 millió forint, a pénzbeli adományok és egyéb felajánlások folyamatosan és mindig időben érkeztek. Nemcsak a katolikusoktól, hanem a faluban élő reformátusoktól és a nem hívő lakosoktól is.
Az új, a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett templom szombati miséjét celebráló főpásztor, Balás Béla arra buzdította a híveket, hogy ne csak vasárnap, mise idején menjenek el a templomukba, tegyék ezt hétköznaponként is, "lakják be" - közölte az MTI.
Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepségén emléklapot adott át Balás Béla megyéspüspöknek abból az alkalomból, hogy II. János Pál pápa 15 évvel ezelőtt, május 30-án alapította meg a Kaposvári Egyházmegyét.
"Krisztus a mi reményünk!" - idézte XVI. Benedek pápát a közgyűlés elnöke, aki úgy vélekedett: hiszik ezt a templomot építő kálmáncsaiak is, hiszen aki templomot épít, az hisz a jövőben és reménykedik.
A templom megépítését szorgalmazó és annak felépítésben aktív szerepet betöltő Kóré Mihály plébános áldozatos munkáját az önkormányzat díszpolgári címmel ismerte el. A díszoklevelet az templomszentelő ünnepségen Nagy Józsefné polgármester adta át a falu katolikus közösségért 2003 óta tevékenykedő plébánosnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...