Új illetményrendszert akar a BKV-nál
2009. szeptember 02. szerda 15:06

Az országgyűlési albizottság a BKV-támogatások felhasználása témájában, valamint az ismertté vált végkielégítési ügyekben hallgatta meg a zrt. elnök-vezérigazgatóját. Kocsis István elmondta, változtatna a jelenlegi illetményrendszeren, valamint a kollektív szerződésen, amely szerint az alapbér mellett garantált prémiumot, teljesítményfüggő prémiumot, jutalmat, valamint korábban titoktartási pénzt is kaphattak a cégnél.
Kocsis István ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony fizetésért a hatalmas adósságállománnyal küszködő BKV nem tud jó munkaerőt kapni. Mint fogalmazott "a jó munkaerőt meg kell fizetni, annak ára van, ha ezt nem tesszük, akkor csak hülyéket kapok, akik nem tudnak értelmes anyagokat összerakni".
Közölte azt is, hogy a cégtől távozó humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra mintegy 100 millió forintos végkielégítésének visszaszerzéséről már folynak a tárgyalások. Jelenleg úgy látja, ennek "részleges eredménye" lehet, ám ha mégsem sikerül megállapodniuk, akkor az ügyben a jogi utat választják.
A vezérigazgató a BKV-t szocialista nagyvállalathoz hasonlította, ám nem értett egyet azzal a képviselői véleménnyel, hogy a cégnél "nem a vízfej, hanem a sörhas lenne a probléma", tehát, hogy nem csak a vezetői, hanem a munkavállalói réteg is túl széles volna. Kocsis István véleménye szerint a cég vízfeje még mindig gondot okoz, és itt mintegy 3-4 milliárd forintos megtakarítási lehetőséget lát.
Képünkön (balról jobbra): Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója, Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettese és Sziebert György jogi és humánpolitikai igazgató.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...