Tudták, hogy a kerítés áram alatt van, mégis lopni akartak
2010. szeptember 07. kedd 18:55
Az eddigi iratanyag ismertetésére azért került sor, mert több mint hat hónap telt el az előző tárgyalás óta. Legutóbb idén januárban tárgyalták a bűnesetet.
A helyszínen eljáró rendőrök úgy fogalmaztak: az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) szakembere előbb átvizsgálta a kesznyéteni porta környékét, hogy nincs-e áram alatt, ezután kezdték meg a helyszínelést. Mivel sötét volt, így meg kellett várni a másnap reggelt, hogy megfelelően lássák a körülményeket.
A tárgyaláson az is elhangzott: az elhunyt férfi hozzátartozói közül többen fenyegetőztek az utcán, csak megerősített rendőri jelenléttel lehetett a rendet fenntartani. A házban lakókat pedig ki kellett menekíteni az épületből.
A rendőrök egyike kitért arra, hogy az utcán tartózkodóktól olyan információ is érkezett: azok, akik beugrottak a kesznyéteni férfi kertjébe, tudtak az oda vezetett áramról.
A mentősök elmondták: sötét volt a területen, mentőautó és úgynevezett esetkocsi is volt a helyszínen. A sérültek egyikét megpróbálták újraéleszteni, a másik férfi a mentőautóban volt.
Az utcán lévő tömeg addig nem lépett fel fenyegető magatartással, míg a betegellátás történt, illetve próbálták újraéleszteni a férfit, utána azonban a mentősök tartottak az esetleges atrocitástól. Arra is kitértek, hogy a harmadik személy - aki beugrott a kertbe - erősen ittas állapotban volt.
A Sebe Mária vezette bírói tanács csütörtökön reggel a megyei bíróságon tanúk meghallgatásával folytatja a tárgyalást, majd délután a kesznyéteni helyszínen folytatja a büntetőper ügyét.
A 69 éves kesznyéteni férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A tulajdonos vallomást tett, és azt mondta, eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat.
A vád szerint 2008 nyarán három helybéli uborkát akart lopni, pedig tudta, hogy áram van a kerítésben. Erre figyelmeztették is egymást, mégis mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

