Trendi: indul a hazai feminista ámokfutás
2010. november 05. péntek 07:42
A népszavazási kezdeményezés szövege: "A nők méltó közéleti szerepvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepelnek".
A lap azt írja, hogy 27 ismert és sikeres nő, többek között Heller Ágnes filozófus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Virág Judit művészettörténész, Hernádi Judit színművész és Pataki Ágnes producer már a kezdeményezés mellé állt.
A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a női kvóta egyszer már elbukott: az SZDSZ 2007-ben nyújtotta be a parlamentnek az erről szóló javaslatot, ami szerint 50 százalékos arányt kellett volna biztosítani a nőknek.
A szervezők a lapban hangsúlyozzák: "a kezdeményezés nem a férfiak ellen irányul, csak azt szeretnék elérni, hogy a társadalom felét kitevő nők és az általuk erőteljesebben képviselt témák, az egészségügy, az oktatás, az ifjúságpolitika, az emberi jogok arányuknak megfelelő képviseletet kapjanak". A szervezők azt is elmondták, hogy a támogatók között ismert férfiak is vannak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

