Tomcat elismerte: ők nyomtattak
2008. december 23. kedd 15:42

A blogger, aki a január 11-i időközi országgyűlési választáson a zöldek színeiben kívánt indulni, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az üres szelvények lemásolása önmagában nem bűncselekmény, csak akkor, ha azt nem a választó tölti ki. Ekkor válik ugyanis okirattá - állította.
Elmondta, tudomása szerint a neki ajánlásokat gyűjtők az érintett választópolgárokkal töltették ki a szelvényeket, így nem követtek el választási csalást, akkor sem, ha ezek a szelvények nem az Állami Nyomdában készültek. Utalt arra, hogy az ajánlószelvény mintája letölthető a hivatalos internetes választási oldalról is.
Elmondta: arra kérték a ferencvárosi választási bizottságot, hogy valamennyi, a választáson induló párt ajánlószelvényeit vizsgáltassák meg az Állami Nyomdával, hogy kiderülhessen: más pártoknál is hasonló módszert alkalmaztak. Tomcat szerint volt olyan párt, amelyik 24 óra alatt gyűjtötte össze a szükséges 750 cédulát, ez pedig véleménye szerint fizikai képtelenség.
Polgár Tamás ugyanakkor a Jobbikot vádolta választási csalással. (Novák Előd Jobbik bizottsági delegált volt az, aki a nyomdai vizsgálatot kezdeményezte három pártnál.) Tomcat egy interneten közzétett nyílt levelet mutatott fel, amely szerinte arra enged következetni, hogy a Jobbiknak egy másik párt ajánlószelvényeit is átadták, miután utóbbi szervezetnek nem sikerült összegyűjtenie a szükséges számú szelvényt.
A zöld párt jelöltje szerint bebizonyosodott, hogy "a 20 éve tartó csalássorozat" alapjaiban kérdőjelezi meg a jelenlegi választási rendszert, ezért az ajánlási rendszeren mielőbb változtatni kell.
A Jobbik közleményben reagált, amelyben azt írta, hogy Polgár Tamás dühében vádolta meg alaptalanul a pártot. A Jobbik valóban kapott más párttól ötven ajánlószelvényt, de azokat a javukra visszalépett Balogh Bélától (Magyar Nemzetért Mozgalom) kapta, mondván azokat nemzeti pártoknak gyűjtötték és végül nem is adták le.
A Jobbik szerint inkább arról kellene beszélni, hogy a Magyar Szociális Zöld Párt saját maguk által gyártott ajánlószelvényeire hogy kerültek például a 2003-ban elhalálozott G. Mihály és a 15 éves B. Anna adatai, összesen 426, adattartalmilag is érvénytelen cédulája között.
MTI - MTI Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...