Több száz új mentőautó áll forgalomba a közeljövőben
2017. szeptember 10. vasárnap 12:48

Az Országos Mentőszolgálatnál az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük - írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak címzett levélben.
A levélben, amelyet a minisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez, Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán arra hívta fel a figyelmet, az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak többségét 2010 óta újakra cserélték, idén pedig újabb kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség.
A mentőautók folyamatosan érkeznek és állnak szolgálatba. A tervek szerint az autóbeszerzés évi 100 újabb mentőautó vásárlásával folytatódik.
Kitérnek arra is, hogy a mentőszolgálat elindította a munkaruha-beszerzési eljárást, ennek több mint egymilliárd forintos forrását a kormány biztosítja. A kiírás napokon belül megjelenik. Hangsúlyozzák, a cél az, hogy minden mentődolgozó mielőbb "a lehető legjobb minőségű, és a feladat ellátására legalkalmasabb munkaruhákat használhassa".
Az Országos Mentőszolgálatnak a mentőápoló szakképesítésű dolgozók besorolásával kapcsolatos kezdeményezésére módosítják a vonatkozó kormányrendeletet, így az érintett dolgozók az emelt szintű szakképesítésnek megfelelő - "E" - besorolásba kerülhetnek.
Emlékeztetnek arra, hogy az Országos Képzési Jegyzék szerinti mentőápoló szakképesítés emelt szintű szakképesítésnek minősül.
A levélben felidézik, hogy az állami fenntartású intézmények esetében az állam 2016. július 1-jétől átvállalta a szakdolgozóktól a magyar egészségügyi szakdolgozói kamarai tagsággal együtt járó tagdíjfizetést - ez az Országos Mentőszolgálatnál foglalkoztatott szakdolgozókra, mentőápolókra és mentőtisztekre egyaránt érvényes. Idén tavasszal kifizették a 2016 második félévi tagdíjat, az idei év teljes tagdíját pedig az év második felében fizetik ki.
Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán arra kéri Csató Gábort, hogy a kedvező változásokról levélben tájékoztassa az Országos Mentőszolgálat dolgozóit.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...