Több száz milliárdot költ a kormány turisztikai fejlesztésre
2017. január 17. kedd 13:20

A kormány az idén 10 milliárd forintot különített el a szálláshelyek fejlesztésére, valamint több száz milliárd forintot fordít, részben európai uniós, részben költségvetési forrásokból a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek megerősítésére - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
Princzinger Péter kiemelte: idén indul el az az 5 éves program, amelynek révén minden magyar kereskedelmi szálláshely egy fokozatot, egy csillagot javíthat a jelenlegi besorolásán.
A turizmus fejlesztésének új iránya egyebek mellett a minőségi szolgáltatások fejlesztése, valamint, hogy a turizmusból, ami jelenleg túlnyomó részt csak Budapestre és a Balatonra koncentrálódik, a jövőben a vidék Magyarországa is vegye ki a részét - tette hozzá.
Az MTÜ vezérigazgató-helyettese a tavalyi forgalmi adatokról elmondta: 2016 első tizenegy hónapjában a külföldi és a belföldi vendégek 26 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ez a szám meghaladta az előző év azonos időszakának adatait.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...