Több mint háromszáz dolgozót bocsát el a Közgép
2015. október 14. szerda 09:30
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Közgép Zrt. az illetékes munkaügyi központnál, a társaság az építőipari beruházásállományának drasztikus visszaesése miatt 350 dolgozójától válik meg - közölte a cég kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a csoportos létszámleépítés a Közgép Zrt. minden második alkalmazottját érinti, 283 szellemi foglalkozású és 67 fizikai dolgozót küldenek el.
Közleményében a társaság azt írja, hogy a létszámcsökkentés elkerülhetetlenné vált, mert a hazai mélyépítő piac jelentősen csökkenő beruházásállománya miatt lehetetlen a korábbi évekhez hasonló volumenű megrendelésekhez jutni.
A Közgép kiemelte, hogy a leépítés bejelentése és végrehajtása során körültekintően, mindenben a vonatkozó törvényeknek megfelelően jár el, az érintett dolgozóknak valamennyi, a jogszabályi előírásoknak megfelelő járandóságát maradéktalanul kifizeti.
A létszámcsökkentéstől függetlenül a Közgép Zrt. valamennyi megbízását, kötelezettségét szerződés szerint teljesíti, folyamatban lévő projektjein változatlanul dolgozik - írja közleményében a cég.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

